Berecz Péter

Berecz Péter

Műsorvezető, moderátor

Rövid bemutatkozás

Egyetemi tanulmányait az ELTE kommunikáció és médiatudomány, valamint az SZFE televíziós műsorkészítő szakán végezte, diplomafilmjét Finnországban forgatta. 2018-ban, 18 évesen lett a Heti Napló gyakornoka, első riportját Sváby András azonnal adásba tette, majd gyorsan szerkesztő-riporterré léptette elő a tehetséges fiatalt. Pályája során olyan világhírű személyekkel készített interjút, mint az amerikai űrhajós Scott Kelly, Angliában forgatott Észak-Korea egyik menekültjéről, Londonban a magyar származású holokauszt-túlélő Lily Ebertről, de ezeken kívül is még számos egyéb különleges emberi történetet képernyőre vitt világszerte. Munkái nemzetközi filmfesztiválokon díjakat nyertek, riportjai a világ vezető sajtóorgánumaiban jelentek meg, és fiatal kora ellenére már most a magyar televíziós újságírás egyik kiemelkedő alakjává vált.

Előadásai